Útvonal – Ultra táv

Az útvonalat próbáltuk a víz mellett tartani, ezért vannak szakaszok, ahol laza vagy murvás talajon is meg kell tenni pár kilométert. A cél az volt, hogy a teljesítmény mellett igazi élményt is nyújtson a versenytáv és olyan helyeken futhasson a mezőny, ahol ritkán vagy egyáltalán nem lehet futni szervezés nélkül.
Ezért kérünk mindenkit figyeljetek oda a kiemelt területekre, ahol a rendezőkollégák mindenkit ellátnak információval.

A teljes szakaszon táblázni fogunk a kerékpárosoknak, hogy figyelmesen haladjanak el mellettetek, de kérünk minden indulót, hogy Ti is legyetek figyelmesek.

A Magyarország – Szlovákia határt az Ipoly folyó feletti vasúti híd gyalogos részén lépi át a mezőny, ahol kollégáink segítenek majd a zavartalan áthaladásban. A hídtól Helemba településig a Duna melletti töltésen haladunk tovább, ez a rövid szakasz laza füves, homokos szakaszokat is tartalmaz.

Helemba után maradunk a folyó mellett és pár kilométert kis forgalmú úton haladunk a Garam folyó torkolatáig, ahol a Garam hídon áthaladva ismét a Duna melletti kerékpárúton futhat a mezőny Párkány városáig.

Párkányban a sétányról fordul rá a mezőny a Mária Valéria hídra, majd azon átfutva az esztergomi sétányt érintve csatlakozunk rá a kerékpáros útra, mely Szamárhegynél éri el a 11-es főutat.

Mivel itt semmilyen más lehetőség nincs, a mezőny a 11-es főúton halad a Törpe sziget mellett a szobi rév lehajtójáig. Itt ismét laza homokos talajon folytatódik a verseny a Pilismaróti-öbölt érintve, teljesen lefutunk a Duna partjára, ahol egy kis patakot átugorva a parti úton elérjük Dömös települést.

Dömösnél ismét leszűkül a 11-es út ezért kis kerülővel és egy csodálatos dunakanyari panorámapont érintésével érjük el Visegrádot, ahonnan kerékpár és vízmű szervizúton közelítjük meg a DMRV Zrt. közműalagútját.

Fontos!: az alagútban nem lehet futni csak sétálni, akik ezt nem tartják be, azonnali kizárással kell, hogy számoljanak, ezért kérjük, vegyétek komolyan a szabályokat. Az időmérést az alagúton történő áthaladás idejére megállítjuk, majd Nagymaroson újra indítjuk. A közműalagútban nyáron is 14-16 fok van, a teljes táv a Duna alatt körülbelül 500 méter.

Nagymarostól a sportpályáig a kerékpárúton halad a mezőny.

Kérünk minden csapatot, hogy vegye figyelembe a váltópontokra vonatkozó információkat.

Szakaszok

Első szakasz: Nagymaros Sportpálya – Nagymaros

Szakasz hossza: 0,5 km
Útburkolat: szilárd útburkolat (aszfalt)

Második szakasz : Nagymaros – Zebegény

A második szakaszon ér be a mezőny a Dunakanyar szívének számító Dömösi átkeléshez, ahonnan a teljes Dunakanyar jobb partja belátható futás közben. A kerékpárút nyomvonalát követve közelítjük meg a második váltópontot Zebegényben.

Szakasz hossza: 8 km
Útburkolat : szilárd útburkolat (aszfalt)
Szint emelkedés : 18 méter
Mosdó a váltó pontnál: elérhető: igen
Hajóval megközelíthető váltópont: igen
Szakasz nehézség : alacsony
Frissítőpont: a váltópontnál

Harmadik szakasz : Zebegény – Szob

A verseny útvonala tovább halad az EuroVelo6 nyomvonalán a harmadik váltó pontig, amit Szobon a Duna-parthoz közel, a piac épülete előtt alakítunk ki.

Szakasz hossza: 4 km
Útburkolat : szilárd útburkolat (aszfalt)
Szint emelkedés : 13 méter
Mosdó a váltó pontnál: elérhető: igen
Hajóval megközelíthető váltópont: igen
Szakasz nehézség : alacsony
Frissítőpont: a váltópontnál

Negyedik szakasz : Szob – Esztergom

A leghosszabb és talán a legváltozatosabb szakasza a versenynek. Szlovákiában a pandémia miatt nem alakítunk ki váltópontot csak egy frissítő pontot (amennyiben az aktuális Szlovák szabályok lehetővé teszik) a Garam híd mellett. A negyedik szakasz érinti az Ipoly és a Garam folyót, elhalad a Burda hegység lábánál, és gyönyörű panorámát kínál az Esztergomi Bazilikára.

A nyomvonal itt eltér majd az autók útvonalától, mert gépjárművel csak a Letkési hídnál lehet átkelni. A Szlovák határátlépésnél kérjük vegyétek figyelembe az aktuális COVID-19 szabályokat ( védettségi igazolvány + oltási igazolvány +regisztrálás a korona.gov.sk/ehranica).

A szakaszon belül megtalálható lesz laza homok és aszfaltozott útszakasz, vízügyi töltés és kerékpárút egyaránt.

A szakasz végén a mezőny áthalad a Mária Valéria hídon, melyet követően találjátok majd a váltó és frissítő pontot.

Szakasz hossza: 19 km
Útburkolat : szilárd útburkolat (aszfalt), vízügyi gát, kerékpárút)
Szint emelkedés : 30 méter
Mosdó a váltó pontnál:elérhető: igen
Hajóval megközelíthető váltópont: igen
Szakasz nehézség : közepes
Frissítőpont: a váltópontnál

Ötödik szakasz : Esztergom – Szobi Rév

Az ötödik szakasz Esztergomból a Duna-parti sétányt érintve csatlakozik be a kerékpárútba. A vízparti szakaszokból álló útvonalon a túlparton feltűnnek a Burda hegység sziklái, míg előttük a Helemba sziget töri meg a folyó sodrását. A kerékpárútról letérve a 11-es főúton halad tovább a mezőny a szobi révhez vezető útig.

Szakasz hossza: 12.5 km
Útburkolat : szilárd útburkolat (aszfalt)
Szint emelkedés : 30 méter
Mosdó a váltó pontnál: elérhető: igen
Hajóval megközelíthető váltópont: nem
Szakasz nehézség : alacsony
Frissítőpont: a váltópontnál

Hatodik szakasz : Szobi Rév – Lepence

A hatodik szakasz azoknak fog igazán tetszeni, akik szeretnek terepen futni és a szintkülönbségtől sem jönnek zavarba. Komoly mászásra nem kell számítani, de az egyik legszebb Dunakanyari panorámapontra igen.

A szakasz nehézsége miatt Dömösön a Duna-parton találtok majd egy frissítőpontot, amit váltópontként is használható.

Szakasz hossza: 12 km
Útburkolat : szilárd útburkolat (aszfalt, homokos mezei út, rövid erdei szakasz)
Szint emelkedés : 60 méter
Mosdó a váltó pontnál:elérhető: igen
Hajóval megközelíthető váltópont: nem
Szakasz nehézség : alacsony
Frissítőpont: a váltópontnál

Hetedik szakasz: Lepence – Nagymaros sportpálya

A hatodik szakasz végén a lepencei parkolóban alakítunk ki váltó és frissítő pontot. A csapattok minden tagja át mehet az alagúton, mivel az időmérést megállítjuk ezen a szakaszon. Az alagútban az időmérést megszakítjuk, az alagútban futni szigorúan tilos. Nagymaros és a sportpálya között az első szakasznak megegyező útvonalon halad majd a verseny.

Szakasz hossza: 5,5 km
Útburkolat : szilárd útburkolat (aszfalt)
Szint emelkedés : 10 méter
Mosdó a váltó pontnál:elérhető: igen
Hajóval megközelíthető váltópont: nem
Szakasz nehézség : alacsony
Frissítőpont: a váltópontnál

Főtámogató

Támogatók